TŰZ, VÍZ, LEVEGŐ, FÖLD – őselemek vonzásában

A kiegyensúlyozott személyiség esetében a négy elem egyenlő arányban van jelen, ellenkező esetben felborul az egyensúly, viszont hogy melyik irányba, az a négy elem arányeltolódásától függ, ami megállapítható a kézírásból.

Minden organizmus alapja a négy őselem: tűz, víz, levegő és föld. Az ember személyiségét a benne lévő négy alapelem aránya határozza meg. Ha felismerjük a bennünk lévő elemek összetételét, megtudhatjuk, miből erednek gyengeségeink és hibáink, és mi az alapja kiemelkedő tulajdonságainknak.

Tehát mind a négy őselem benne rejlik minden emberben, de az arányuk egyénenként eltérő, aminek következtében a személyiséget alkotó jellemvonások is különbözőek, így minden ember egy külön egyéniség.

Őselemek vonzásában

Attól függően, hogy mely elem van túlsúlyban a személyiségünkben, másképpen reagálunk konfliktushelyzetben, eltérőek a motivációink az életünk során, más a beállítottságunk, ahogyan szemléljük az eseményeket. Tehát teljesen különböző módon viselkedünk akár ugyanabban a szituációban.

Kézírásunkból kideríthető, hogy melyik elem dominál leginkább személyiségünkben, és mely elem, vagy elemek veszik ki részüket a legcsekélyebb mértékben személyiségünk alakításában.  Optimális esetben a négy alapelem egyenlő arányban van jelen, ebben az esetben elmondható, hogy harmonikus az egyén személyisége. Ennek eléréséhez azonban fejlesztenünk kell magunkban a hiányzó elemet, illetve azokat a jellemvonásokat, amelyekért a gyenge elemünk felelős.

A dominánsan tűz elemű személyt kirobbanó energikusság jellemzi, kifejezetten extrovertált beállítottságú, és dominanciára törekszik. Könnyen lelkesedik, spontán, ezért sokszor meggondolatlanul cselekedhet. Alapvetően optimista életszemléletű, aktív és kezdeményező, de szélsőséges viselkedésre is hajlamos lehet. Célra törő és türelmetlen, ezért a frusztrációt nehezen viseli. Ösztönös indíttatásai jelentősen nyomot hagynak viselkedésén, gyorsan és azonnal lereagál mindent. Nagy a mozgás- és szabadságigénye, hogy hatalmas energiáit le tudja vezetni.

Akiben a víz elem dominál, erősen érzelmi beállítottságú, és fejlett intuíciós készségekkel rendelkezik. Álmodozó típus, aki sokszor a fantázia világába merül el a rideg hétköznapok elől. Elég nehezen hozza meg a döntéseit, ha válaszút elé kerül, ilyenkor szüksége van valakire, akihez tanácsért fordulhat. Szüksége van a kötődésre, hogy mindig tartozzon valakihez, aki támaszt nyújt neki. Könnyen befolyásolható, sokszor céltalanul sodródik a mindennapokkal. Azonban nagyon jól tud alkalmazkodni a változó helyzetekhez, és szívesen együttműködik másokkal.

Víz elem
Levegő elem

Akinek a levegő az uralkodó eleme, nagyon jó kommunikációs készségekkel bír, és egy igazi realista. Kapcsolataiban nem az érzelmei vezérlik, és néha megbízhatatlannak titulálhatják. A monotóniát nem jól viseli, szüksége van az örök megújulásra, a változatosságra. Társaságkedvelő típus, könnyen és gyorsan teremt kapcsolatokat. Gyors észjárású, ismereteit folyamatosan bővíti. Az elkötelezettség nem az erőssége, de rugalmasan kezeli a problémákat. Konfliktus esetén szívesen alkalmazza éles kritikai érzékét.

A föld típusú személy a megbízhatóság mintaképe. Szorgalmas munkaerő, és törekszik a tökéletességre. Bár ezért inkább lassúság és megfontoltság jellemzi, de nagyon lelkiismeretes. Ragaszkodik a hagyományokhoz, a megszokott dolgokat és szokásait nem adja fel semmiért, emiatt kissé konzervatívnak tűnhet. A praktikus, kézzelfogható dolgokat kedveli, nem a szavak, inkább a tettek embere. Sérelmeit nehezen dolgozza fel, hajlamos a problémákat mélyen magába ásni, és sokáig rágódni rajtuk. Nagyon kitartó, és nehezen lehet terveitől eltéríteni. Ragaszkodik döntéseihez. Mindig törekszik a biztonságra, de ő is mindig ott van, ha a másiknak szüksége van rá.

Föld elem

Természetesen nincsenek tisztán csak egy típushoz tartozó személyek, mindenkiben jelen van mind a négy őselem, de egyénenként eltérő arányban. Domináns tulajdonságainkat mindig az uralkodó elemünknek köszönhetjük, és ugyanígy a hibáinkért, a gyengeségeinkért a hiányzó elem, vagy elemek a felelősek.

Tehát ahhoz, hogy pozitív irányban tudjunk fejlődni, tisztában kell lennünk a személyiségünket alkotó elemekkel, és erősítenünk kell a gyenge elemünket, mert az élet célja nem a tökéletesség, hanem a teljesség elérése!  És ebben segít a kézírásunk vizsgálata!

Megrendelés, információ kérés:

Kiss Beáta

06-20-386-0571

kiss.beata@grafobuvar.hu