A vállalkozói személyiség
– Te az vagy? Kézírásod megmutatja!

Az emberek vállalkozások ezreit hozzák létre, több, vagy kevesebb sikerrel. A vállalkozás sikerét több tényező együttes összjátéka befolyásolja.

Az egyik a megfelelő időzítés, hogy a megfelelő helyen és időben kezdjünk vállalkozásunk működtetésébe.

 

A másik a környezeti tényező, melyek nagyrészt a vállalkozótól függetlenek, de folyamatos hatással vannak a vállalkozásra. A vállalkozás és a környezet közötti kapcsolat kölcsönös alapokon nyugszik. A vállalkozás szervezeti kereteit a körülményektől függően sokszor kénytelen alakítani, de ugyanakkor a vállalkozás is képes hatással lenni környezetére, a piacra.

A harmadik a tárgyi tényező, a szükséges erőforrások megléte, és előteremtése, melyek lehetnek tárgyi eszközök, pénzügyi eszközök, szellemi és emberi tőke.

Az emberi tőke maga a vállalkozó, aki a siker emberi tényezője. Saját személyiségével, személyes tulajdonságaival tud hozzájárulni a vállalkozás sikeréhez.

A siker eléréséhez a fenti tényezőkön kívül szükség van a vállalkozást segítő személyes jellemvonásokra, szakmai felkészültségre, illetve vezetői és szervezői képességekre.

A vállalkozást segítő személyes tulajdonságok:

  • gyakorlati érzék
  • önállóság, függetlenség
  • kíváncsiság
  • állhatatosság
  • kreativitás
  • önbizalom
  • kommunikációs készség
  • extrovertáltság
  • innovációs készség
  • optimizmus
  • racionális beállítottság
  • sikerorientáltság
  • stressztűrő képesség
  • vezetői képességek
  • szervező készség
  • ellenőrző képesség
  • döntőképesség
  • eredményorientáltság
  • kockázatvállalás
  • kudarctűrő képesség
  • jó megjelenés, fellépés
  • szorgalom
  • reális önismeret

Kézírásod grafológiai elemzése jól láthatóvá teszi, mely tulajdonságokkal rendelkezel, illetve melyek igényelnek fejlesztést, tudatos odafigyelést, hogy önmagad személyével hatékonyabbá tudd tenni vállalkozásod sikeres működését.

További információ és megrendelés:

Kiss Beáta

kiss.beata@grafobuvar.hu

kiss.beata@vipmail.hu

06-20-386-0571

Személyiség elemzés grafológiai módszerekkel

A grafológia személyiségmérő módszere méréseken és statisztikai számításokon alapszik. A kézíráselemzés is egy mérőeszköz, csak nem tesztekkel dolgozik, hanem a kézírás jellegzetességeit, sajátosságait alapul véve segít feltérképezni a vizsgált egyén személyiségstruktúráját.

A grafológiai személyiségvizsgálat eredménye a személyiségkép, amely átfogó képet ad a vizsgált személy képességeit, attitűdjeit illetően, megmutatja a cselekedeteit mozgató motivációit, kapcsolati és kommunikációs módjait. Általa kirajzolódik a személyiség struktúrája, dinamikája, a mentális képességek jellemzőitől kezdve az akarati bázisig, és az önregulációs készségekig egyaránt.

A kézíráselemzés előnye, hogy idő- és energiatakarékos módszer, a vizsgálathoz szükséges írásminta elkészítése nem igényel különleges előkészületet. Nincs szükség sok száz kérdésből álló tesztek kitöltésére, és a vizsgálathoz nem szükséges a személyes jelenlét sem, ha valamilyen okból nem megoldható. Teljesen személyre szabott, mivel a vizsgált alany kézírása képezi a vizsgálat tárgyát. Továbbá egyedileg variálhatók, és választhatók a mérés alá vett személyiségjellemzők palettája.